Révfülöp a Balaton északi partjának festői szépségű természeti környezetében, a 274 méter magas Fülöp hegy lábánál található, közel 1300 lélekszámú üdülő település. Első írásos említése 1211-től származik, ám a leletek tanúsága szerint, már a római korban is lakott terület volt. A révátkelőjét már a XI. században, a nevét tihanyi bencés apátság Pilip nevű preadiumaként, azaz uradalmi majorjaként említik a források.
A Fülöp-hegy déli lábánál bukkan felszínre a Magyarországon található egyik legrégebbi kőzet, a kb. 400 millió éve keletkezett agyagpala, azaz fillit, amelyet a helybeliek peresztegnek neveznek. A környéken kedvelt építőanyagként használják a másik jellegzetes kőzetet, a fagyálló és jól faragható permi vörös homokkőt. Ennek ásványi anyagokban igen gazdag málladékos része évezredek óta biztosítja a szőlőművelés kedvező adottságait a hegyoldalban.
Az Árpád-korban a rév köré kis halászfalu települt. A XIII. században a szigeti részen már egyhajós, vörös homokkőből épült kis templomot emeltek. 1548-ban zsákmányra éhes kegyetlen török portyázók égették fel az addig szépen fejlődő kis települést, mely teljesen lakatlanná vált. A tűzben elpusztult Fülöp azonban - akár a főnixmadár - poraiból született újjá a XVIII. századtól.
Révfülöp nagyközség területe 1036 hektár. Természeti adottságainak következtében a terület illetve tájhasználatban a Balaton-parttal párhuzamos szerkezet alakult ki, településszerkezete négy jól elhatárolható szerkezeti egységre osztható:
- A Balaton és a 71. sz. út közötti rész, itt találhatóak a közparkok, a Szigeti strandfürdő és a Császtai strand, kikötő, szórakozóhelyek többsége
- A 71. sz. főút feletti sűrűn beépített lakó és pihenő övezet, középületekkel, szolgáltató egységekkel
- A Fülöp-hegy lejtőin lévő történelmi, de mára már egytizedére 11,5 hektárra csökkent szőlőterület
- A Fülöp-hegy felső harmadában, a meredekebb területeken kialakult természet közeli erdőterületek
A tömegközlekedést szolgálják a helyközi autóbuszjáratok, 4 buszmegállóval, a Budapest-Keszthely vasútvonal, valamint a nyári szezonban a Balaton túlpartjára Balatonboglárra irányuló személyhajó forgalom.
A Révfülöpre látogató vendégek maguk is megtapasztalhatják a lenyűgöző panorámát a Fülöp-hegyi Kilátóból, amely 2001-ben épült.