Szállás neve:
 
  Település:
 
  Szabadszavas keresés:
 
  Név:  
   
  E-mail:  
   
   
 
VONY-19 Nyaraló
ORFU-16 Vendégház
HARK-03 Vendégház
ORFU-15 Nyaraló
Páfrány Nyaraló
Éva Nyaraló
HEVI-04 Apartman
SIOF-05 Apartman
ZEBE-01 Apartmanház
CV Apartmanház
 
 
 

 
Magyarország - Baranya - Harkány
 

Harkány Baranya megye déli részén, a Dráva folyó völgyében fekszik. Hajdani birtokosai között tudhatjuk a Garai és a Batthyány-családot is, akik egyúttal a szomszéd vár, Siklós urai is voltak.
A víz csodálatos hatására a hagyomány szerint 1823-ban Pogány János nevű gyűdi jobbágy esete hívta fel a figyel
met, akit szaggató lábfájásától a harkányi mocsarak „szabadították” meg.

A Harkányi Gyógy-és Strandfürdő közel 200 éves múltra tekinthet vissza. 1823 óta vannak írásos emlékeink a Harkányi gyógyvíz jótéteményeiről. Harkányfürdőt kitűnő természeti adottságainak, a víz gyógyhatásának és pompás környezetének köszönhetően, hosszú ideje csak a \"Reumások Mekkája\"-ként emlegetik. 1824-ben a Batthyány-család kezdte
meg a fürdő kiépítését, amely ma már több mint egy millió vendéget fogad évente. Magától értetődően Harkány nem csak a mozgásszervi-, emésztőrendszeri -, és bőrproblémákkal érkezőket, hanem a vizes szórakozás-kikapcsolódás híveit is várja, minden korosztályt minden évszakban.
Vendégeinket  a 13,5 hektáros ősparkban 7600 m2 vízfelület, 5000 m2 fedett pihenő terület, 3 gyógy- és 5 strand
medence, látványfürdő( jacuzzi, pezsgőmedence, szauna, gőzkabin) várja.

Harkány környéke bővelkedik lehetőségekben, legyen szó aktív szabadidős tevékenységről, avagy élményszámba
menő látnivalókról. A várost nyugati irányban elhagyva a Vajszló, Sellye felé vezető úton, húszpercnyi autózás árán juthatunk Kórósra, melynek fakazettás temploma az Ormánság látnivalóinak egyik egyedülálló eleme. Ugyanezen az úton, alig két kilométerre Harkánytól kiváló horgásztavak várják Kovácshida közelében a pecabot szerelmeseit.
Az Európa legtisztább vizű folyójaként emlegetett Dráva viszont nem csak kiváló horgászhelyekkel, hanem hajókirándulással, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park minden szépségével várja a kirándulókat. A Dráva-partra legegyszerűbben a drávaszabolcsi határátkelő felé indulva juthatunk el.
S ha már Drávaszabolcson járunk, érde
mes fontolóra vennünk egy alsómihojláci (Donji Miholjac) kiruccanást is. Pár perc alatt a Dráva horvátországi oldalán lévő városkába érhetünk, melynek Majláth gróf által épített kastélya, illetve a kastélyt övező park, arborétum nem mindennapi látványosság.

Az 1920 utáni Magyarországon elenyésző számban találhatók Árpád-kori műemlékek, így külön öröm számunkra, hogy Harkány közelében mégis maradt két Árpád-kori templomunk: Túronyban , illetve Nagyharsányban . Mindkét település nagyjából tíz kilométerre található városunktól.
A Siklós - Nagyharsány - Villány - Villánykövesd utat mindenképp érde
mes bejárnunk, hiszen ennek mentén juthatunk el többek között Magyarország egyetlen olyan várába, a siklósi várba , amely fennállása óta mindvégig lakott volt, s így különleges épségben maradt ránk.
Siklóstól északra, Máriagyud kéttornyú temploma, már
messziről jelzi a legendás kegyhelyet. 
Tovább, Nagyharsány -Villány felé autózva érde
mes felkeresnünk a híres nagyharsányi szoborparkot , ahonnan kiindulva remek hegyi kirándulást tehetünk a Szársomlyóra is , igaz, a csúcs ostromlása kizárólag csoportosan, vezetővel lehetséges.
Ha kényel
mes hegyi sétára vágyunk, akkor mindenkinek jó szívvel ajánljuk a Harkánytól északra elterülő Tenkes -hegyet. Kifulladás nélkül megközelíthető, sziklabarázdás gerincéről nagyszerű panoráma tárul elénk minden irányba.
Rövid környékbeli utazásunk befejezéseképp mi mást ajánlhatnánk, mint Villányt, Villánykövesdet ,
mely vidék mára a világ egyik elismerten legrangosabb borvidékének számít.


 
Fotóalbum
 

 
Szálláshelyek
 













 
Főoldal | Szálláshelyek | Vendéglátóhelyek | Eladó ingatlanok | Regisztráció | Kapcsolat | Települések | Fotóalbum | Vendégkönyv
készítette: vegaSoft - http://www.vegasoft.hu - info@vegasoft.hu