Szatta az Őrség egyik legkisebb települése, annak délkeleti részén. Nagyrákoson, az útelágazás dél felé vivő ága vezet ide.
Elnevezése: 1428-ban Zatha, később Poss Ew-Zatha, az 1720-as összeíráskor Szata – Szota személynév változatából alakult ki a mai név: Szatta. Az Ew = őr összetételű tag az Őrségre utal, tehát a történelmi Őrség része. 1637–1640 között még pusztaság, Németújvár és Rohonc urbáriuma. Az 1828-as összeírás szerint: 4 nemesi telek van itt, az erdő közös csalitos, főleg fenyők borítják, talaja sovány, terméketlen, ezért csak rozsot és zabot vetnek, de a vetőmagot is alig kapták vissza. Éveken keresztül sok volt a parlagföld, ami összefügg az előzőekben leírtakkal.
Út menti kiscsoportos település, melyet szinte teljes egészében erdőség vesz körül. Ma is ez a kép fogadja az ide érkezőt. Régebben volt 1 tanítója, 1 iskolája 31–38 közötti tanulólétszámmal. Ma ezt is körzetesítették, nincs egyetlen szellemi vezetője sem a településnek. Lakosságát illetően: 1785-ben 118 ember lakta, melyből 7 nemes, 11 paraszt, 8 zsellér, 25 fiúgyerek és 57 leánygyerek volt. 1900-ban 225 fő, 1910-ben 236 fő lakta (legtöbb), 1970-ben 167 fő, 1980-ban 102 és 1990-ben már csak 97 fő a lakosok száma. Lakóházainak száma 1970-ben 49, ez a szám is fogyó tendenciát mutat.
Az Őrség bemutatása:
Az Őrség, Vas megye dél-nyugati részén fekvõ õsi határõrvidék, amely az osztrák, szlovén, magyar hármas határ közelében található. A honfoglalás óta itt élõ nép a történelem során határõri megbízást látott el saját költségén és saját fegyverekkel, ezért a király kiváltságait élvezte. A hagyomány szerint, elsõként 108 család kapott itt õrállást. A régi oklevelekben szereplõ családnevek még ma is megvannak. Az Õrség az ország egyetlen nagyobb tájegysége, melynek lakossága honfoglalás óta egyhelyben él. Az õrségiek nem voltak jobbágyok, saját önkormányzatuk volt. Szabadságuk egészen a XVII. század közepéig tartott, ekkor a Batthyány család erõszakkal jobbágysorba kényszerítette õket.
Érdekes és egyedülálló a táj építészeti, néprajzi jellege is.
Településformája szeres település: a házcsoportok dombok tetejére épültek, lazán egymástól elszórtan. A letelepedés alkalmával egy-egy szert egy család tagjai vettek birtokukba. A szerek elnevezéseiket az ott lakó családokról kapták, pl. Siskaszer- Siska család, Baksaszer-Baksa család.
Az egyes dombokat, az üde, zöld réteket kisebb- nagyobb patakok szelik át. A vidéket végtelen, fenyõ és bükkerdõk veszik körül. A különösen védett területeken ritka növény és állatfajok élnek. pl. tõzeglápok, fekete és vörös áfonya, boróka, fekete gólya, nyest, nyuszt, különleges lepkefajok. Ez a csodálatos táj évszázadokon át az õrségi emberek megélhetését is jelentette. Az itt élõk kiválóan értettek a fa megmunkálásához, a saját kezûleg készített háztartási eszközök, berendezések, bútorok, szerszámok anyaga a helyi fa volt. Ugyancsak fából készültek az õrségi boronaházak, amelyet a rozsszalmából készült zsuppal fedtek.
A hagyományos népi kismesterségek közül a gerencsérség (fazekasság) virágzott e tájon, amelynek mûvelését az itt lévõ nagymennyiségû agyag tette lehetõvé. Az õrségi emberek nem csak saját használatra, hanem megélhetésük biztosítására, más vidékek részére is készítettek edényeket. Az eredeti õrségi díszítõ mûvészetet - mely nem csak az edényeken, hanem a különbözõ használati tárgyakon (szõttesek, faeszközök) is megtalálhatók - az egyszerû formák alkalmazása jellemzi.
Az itt lévõ silány minõségû agyagos föld elsõsorban a gabonafélék termelésére volt alkalmas, ezért az õrségi konyha jellegzetes ételei nagyrészt a hajdinából, rozsból, búzából, kölesbõl készült egytálételek, tésztafélék. Az erdõk gazdag gombavilága, a mezõkön található régi gyümölcsfajták tették változatossá a népi táplálkozást. Az Õrségben is, mint a természettel szoros kapcsolatban élõ népeknél a kialakult szokások a mindennapi élethez, munkához kapcsolódtak. Ezek közül a legjellemzõbbek a tökmagköpesztés, farsangi rönkhúzás, májusfaállítás, lucázás, falusi búcsuk. A mára már feledésbe merült szokásokat az elmúlt években a hagyományokért, a múlt értékeinek védelméért tenni akaró közösségek újra felélesztették.
A természeti értékek mellett gazdag ez a vidék az épített mûemlékekben is. Az erdõk között megbúvó erõdítményszerû Árpádkori templomok, a szoknyás haranglábak és Szalafõn, az eredeti környezetben felújított mûemlék együttes megtekintését is ajánljuk az ide látogatóknak. A turisták által különösen látogatott a festõi környezetben elhelyezkedõ Vadása-tó (Hegyhátszentjakab) és a Hársas-tó (Máriaújfalu), amelyek kivállóan alkalmasak fürdõzésre és horgászásra.
Ezen a kivételes természeti értékekben bõvelkedõ vidéken - több évtizedes vajúdás után - 2002. március 8-án végre hivatalosan létrejött és megnyílt az Õrségi Nemzeti Park.
